Farsang/Budaőrs

Budaörs, 2003. február 1

Szervező: Kerner Judit
Tánctanár: Kerner Judit
Fellépők: Hatvani Éva, Kerner Judit, Klein Izabella, Komlósi Eszter, Molnár Zsolt, Salamon Attila, Szemerédi Ferenc, Teke Ica, Turós Éva, Uracs Antal
Táncok: Summer Assembly ; Medley (Glayva, Oriel Strathspey, Inverness Reel) ; Polharrow Burn

A kevés próba ellenére a fellépés egész jól sikerült. A legnagyobb problémát az okozta, hogy a padló (vagyis kő) sokkal jobban csúszott, mint tavaly, így aztán a kanyarokban időnként kapaszkodni kellett, hogy el ne szálljunk. A Polharrow Burn eltáncolása ilyen körülmények között valódi kihívást jelentett. Ennek ellenére a közönségnek eléggé tetszett a műsor. Ja, és mellesleg Zsoltnak ez volt az első fellépése, Izabellának pedig a második. Én csak gratulálni tudok nekik.

A bemutató után egy rövid táncházat tartottunk. Három táncot tanítottam meg: Canadian Barn Dance, Gay Gordons, St. Bernard's Waltz. Sokan beálltak és egész ügyesek voltak, néhányan érdeklődtek utána a táncházunkról is. Szórólapot persze elfelejtettem vinni :-((, de azért megoldottuk a dolgot.

Sajnos az idén tortát nem kaptunk, de azért kárpótoltuk magunkat a büfében található szendvicsekkel és süteményekkel.

K.Judit

Vissza a BSTK honlapra