Bécs, péntek este: találkozás Bexi új lakásán, vacsora (ez is teljesen új dolog tőle - csak nem az új lakás teszi?) és az összes külföldi vendég megérkezése után (Patrick Franciaországból és Silke Németországból, na meg mi hatan) osztódás a felkínált helyek (a bécsi táncosok lakásai) között (Bexi, Felix és Robert). Sajnos vírusos megbetegedése miatt Bettina, aki az egészet kitalálta és megszervezte (szeretne menni hamarosan PRELIM-re, és gondolta, hogy ez jó felkészülés lesz) nem tudott eljönni sem akkor este, sem a későbbiekben. Pech.
Szombaton reggel 9-kor (na jó, kis csúszással) elindult a kurzus. 12-en voltunk a tanárral (Susi Mayr) együtt, így vagy két hatos szettben táncoltunk, vagy 5 páros táncolt és egy valaki pihent illetve tanított (Susi pedig figyelt). A kurzus arról szólt, hogy hogyan kell tanítani, tehát már nem volt sem lépés tanítás, sem figura ismertetés, csak tanítási gyakorlatok. Mindenkinek volt arra lehetősége, hogy megtanítson a többieknek egy-egy táncot (persze angolul) és elmondja utána azokat a hibákat, amiket észrevett, illetve mindenki elmondhatta (ha akarta és ha merte), hogy min kellene még csiszolnia a tanárjelöltnek. Szerintem mi Magyarok (nagy emmel) nem vallottunk szégyent, sőt, kifejezetten jól sikerült. A tanításban szerintem egyenlő partnerei voltunk az osztrákoknak, a tánctudásunk pedig egyesekét akár még meg is haladta (itt persze nem Patrickra gondoltam...).
Az egész napos (délután 5.-ig tartó) küzdelem után elvonultunk a megérdemelt pihenőnkre, amit nagyrészt fürdéssel, készülődéssel, sétával, pakolással, tánc-program tanulással és a különféle közlekedési eszközökön való utazgatással töltöttünk. Este 8-kor ugyanis kezdődött a bál, ahol minden tanárjelöltnek egy-két táncot el kellett mondania (MC-skednie kellett) a többieknek. Volt is kinek és volt is miért, mert eljött a bécsi társaság apraja és nagyja (voltunk vagy negyvenen) és hát tánctudásban nem voltak éppen himalájai magasságokban... Azt nem állítom, hogy a holland mélyföld jellemezte volna őket, de egyesek a nagy magyar alföldből nem nagyon magasodtak volna ki...
Szóval táncoltunk, recapoltunk, szórakoztunk, vetélkedtünk (minden kérdésre tudtuk a választ - ki kellett találni, hogy melyik táncot táncolják éppen az ottani "demo" team tagjai, ami nem volt egyszerű: először süteményeket vettek magukhoz a táncosok lecsúszás közben, majd menyasszonyi fátyolba és szmokingba burkolt pár jelent meg az első páros helyén és sok nyolcassal tarkított fergeteges táncba kezdett, legvégül bajor bőrgatyában és pruszlikban (?) vonultak fel jónéhány fél kupolára és egyéb egyszerű figurára) és természetesen semmit sem nyertünk, pedig beépített emberünk, Nebzsukukacmatavponthu volt a sorshúzó. A bulinak pontban éjfélkor vetettek véget, pedig még lett volna az előzetes program szerint néhány tánc (persze a nehezebbek és a szebbek), na de sebaj.
Másnap (vasárnap) délelőtt fél tízkor kárpótolhattuk magunkat az elmaradtakért, ugyanis folytatódott a kurzus, a két "legremegőbb lábú" hazánkfia (egyik esetben lánya) jött sorra a tanításban, és annak ellenére, hogy többször kijelentették, hogy sem angolul nem tudnak sem tanítani nem tudnak, tök jó volt, amit csináltak. Persze a szükséges szinten addigra véletlenül megjött az angol tudásuk is, és ugyanúgy helytálltak a feladat végrehajtásában, mint a többiek, vagyis megtanultak tanítani is. Ennek én nagyon örülök, több okból is, a legfontosabb ezek közül talán az, hogy ilymódon van aki helyettesítsen adott esetben, vagy akár teljesen át is vegye tőlem a stafétabotot. Vasárnap délután fél négykor véget vetettünk az önként vállalt kínzásoknak és elindultunk hazafelé, és szerencsésen meg is érkeztünk haza még az esti mese előtt (ha még van egyáltalán ilyen).
Gábor (Turi)